Piros bársony, kék selyem, rajta hímzett virág, bojt és kopogós fatalp – a csinos, hivalkodó lábbelibe manapság már csak a néptáncos lányok bújtatják lábukat, pedig egykor nagy divatja volt a menyecskék körében a híres szegedi papucsnak.


A papucsos kisipar, tanúskodván a török, balkáni kapcsolatokról, a Dél-Alföldön, elsősorban Szegeden ért el magas színvonalat. Már a török időkben készítettek papucsot Szegeden, diadala azonban csak a 19. században kezdődik, amikor az iparosodási hullám hatására a város utcáit kikövezik. Azelőtt a sártengerrel borított utak miatt az asszonyoknak is csizmában, bocskorban kellett járniuk. A papucs az asszonyok ünneplő viseletének jellegzetes darabjává vált.


Variációk egy témára

A hódoltság idején úri viseletnek számító papucs felsőrésze bőrből, sarka vasból készült. (A népmonda szerint Szegeden Hobiárt pasát papucsuk vassarkával verték agyon haragos menyecskék.) A felső részt keleti eredetű fordított varrással öltötték a talp visszájára a papucskészítő mesterek. A női ünnepi papucs bársonyból, szövetből és ebelasztból (finom vászonanyag) is készülhetett. A szegedi papucs különlegessége volt, hogy flitterrel és gyöngyvarrással is készítették.

A szegedi papucs virágkorában rengetegféle papucs közül választhattak a lányok, asszonyok. A selyemkendő, selyemkötő anyagából készült selyömpapucsot, a bársonypapucsot és a különlegességnek számító csillogó fliterrel díszített pillangós, másként aranypillés selyempapucsot ünnepekkor vették elő, míg a szövetpapucs hétköznapi viselet volt, amelyet a férfiak sem vetettek meg. A díszes topánkákat főleg az eladósorban lévő lányok kedvelték, s bálokon, lakodalomban viselték. Azt tartották, hogy a Szegeden készített papucs még a legsebesebb tánc közben sem esik le a lányok lábáról. A hímzett papucs a 20. században terjedt el, ekkor jelentek meg a mezei virágokkal, pipaccsal, nefelejccsel, kalásszal díszített darabok, melyeket szalaggal és bojttal cifráztak.


Egy ember kezében a szegedi papucskészítés sorsa

A régi időkre nyúló mesterség fogásait ma már csak egy ember ismeri, Rátkai Sándor papucskészítő mester, aki közel 80 éve foglalkozik a lábbelik készítésével. Rátkai Sándor műhelyéből kerülnek ki azok a hímzett, fasarkú papucsok, amelyek továbbviszik e mesterség hírét. A papucskészítő mester nemzetközi vásárokra is vitte munkáit egykor, s egy ilyen alkalommal akár 200-300 papucsot is eladott. Sajnos mára nemcsak a papucsok iránti érdeklődés tűnt el, a mesterség fennmaradása is bizonytalan. A többszáz éves hagyomány megőrzésére hozta létre Szeged városa 2003-ban a Rátkai Sándor Közhasznú Alapítványt fiatalok kitaníttatására, s a legutóbbi hírek szerint akadt is egy tanuló, aki a mester örökébe fog lépni. (Sajnos nem sikerült kinevelni az utánpótlást. Az alapok elsajátítása után a tanítvány elköltözött. Szerk. megj. 2008. április)


Kapcsolódó linkek

Látványműhely van, papucs még van, tanítvány nincs

Látványműhelyben készülhet a szegedi papucs