Túristvándi egyik jellegzetessége a
XVIII. század végén épült vízimalom. Védett műemléki környezetével különleges látványt nyújt.
Szerkezetét alulcsapós vízkerekek hajtják, a víz nem felűről folyik a kerekekre, hanem a kerekek lapátjai merülnek bele a folyó vizébe.
Ez a megoldás Közép-Európában ritkaságnak számít.
A három vízkerék által meghajtott
hengerszékei 1904-ben készültek, de mostani helyükre,
a túristvándi malomba csak az 1927-ben végzett felújításkor kerültek. Az egyik hengerszék a gabonaszemeket megtöri, a másik pedig az így keletkezett darálékot, dercét őrli meg.
1995 és 1998 között a Kincstári Vagyoni Igazgatóság felújította,
a malom szerkezete így működésre, őrlésre alkalmas ma is.
Az épületben a vízimalom történetét, működését elmesélő kiállítás is megtekinthető.











Fotó: pappani
Kapcsolódó cikkek
Jeles Napok a Beregben 2007
A Bereg apró, szépen gondozott falvaival, természeti értékeivel, középkorban épült műemléktemplomaival Magyarország egyik igazán különleges csücske. Július 14. és augusztus 11. között hétvégenként változatos programokkal várják a látogatókat a beregi falvak a Jeles Napok a Beregben programsorozat keretében.
Túristvándi
Túristvándi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye észak-keleti csücskében, a Túr-folyó mellett található település. A középkorban magyar lakosok éltek a településen, a későbbi századokban azonban jelentős számú, főként román nemzetiségű népcsoport telepedett le.